Esettanulmány egy lehúzott szociális pályázat kapcsán – 2. rész

Mint nyilván sokan rájöttek, az előző részben Ádámként emlegetett személy kivételesen én vagyok. Némileg stilizálva persze (amelyik irományban P. Á.-ként jelenek meg, abban nincs semmi huncutság, minden egyéb esetben gyanakodni kell), egyes részleteket nem számottevően megváltoztatva: egyrészt az olvasmányosság miatt, másrészt hogy azért ne lehessen a családtagjaimat innen lenyomozni.

(Az édesanyámként említett személy sem a vér szerinti édesanyám persze, ő sokkal jobb helyzetben él egy másik családban, de a téma szvsz nem igényli egy tipikus második házasság rokonsági viszonyainak feltárását. Egyébiránt pótanyukámat sokkal inkább tekintem édesanyámnak, mint a valódit, bár ezen az édesöcsém – akivel szintén nem élek egy háztartásban – biztosan ismét felháborodik majd; ez van. Elvált szülők gyerekének lenni néha nem egyszerű.)

Szintén nem volt nehéz rájönni a sokat sejtető drámai átvezetésből, hogy a hét pontra értékelt pályázatot én nyújtottam be. Szigorúan idézőjelben vett „sanyarú sorsú” ismerősömmel ne is foglalkozzunk (ő most kétszer annyi támogatásra jogosult, mint én), épp elég kalandos ennek a hét pontnak a története.

A pályázat beadásakor okkal reménykedtem benne, hogy legalább a legalacsonyabb támogatási kategóriába beférek, a leadásra szolgáló internetes űrlap ugyanis 11 pontra értékelte nyomorúságomat. Ennek főbb összetevői a lakóhelyem távolságára, a család anyagi helyzetére és édesapám szívbetegségére megállapított pontok. (A valós helyzetet követve az önellátást is bejelölhettem volna, ami még két pontot – és majdnem havi plusz háromezer forintot – jelentett volna, de a dallamos nevű iskolaszövetkezet győri kirendeltségének töketlenkedése miatt március óta nincs állandó keresetem; ellenben bizottság előtt kellett volna igazolnom, hogy munkabérből élek.)

Aki már pályázott szociális ösztöndíjra, az tudja, hogy rengeteg dokumentumot kell mellékelni a pályázathoz. Ezek között kellett volna lennie apám kórházi zárójelentéseinek, ám mivel a teljes anyag legalább negyven oldalt tett volna ki (tele olyan információkkal – laboreredmények, esetleírások –, amik valószínűleg nem szükségesek a betegség fennállásának egyértelmű megállapításához, de elég erőteljesen személyes adatnak minősülnek, és bár a sajátjaimmal nagyon szívesen játszadozom, édesapáméhoz vajmi kevés köze van bárkinek is), én bátorkodtam csak az utolsót lefénymásolni, hiszen annak kórelőzményében az összes betegséget és kezelést említik. (A Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótára egyébként nagyszerűen alkalmazható a kórházi zárójelentések értelmezésében.) Az űrlapra BNO-kód szerint beírva apám összes gondját-baját, kilenc pontot állapított meg a rendszer – kár, hogy ebből maximum négyet vesznek figyelembe.

De esetemben még ennyit sem. A feldolgozott pályázati lap alján ugyanis 7 pont szerepelt, apám betegségei mellett pedig nulla, azaz a benyújtott dokumentumok alapján az elbíráló egyik jelzett betegséget sem látta megalapozottnak. Vicces, hogy a pontlevonásról semmilyen tájékoztatást nem kell küldeni (tehát indoklás nélkül bármit lehúzhatnak, a részleteket csak azok tudják meg, akik külön rákérdeznek), így a csoportom hök-képviselője árulta el, hogy a levonásnak egyetlen oka van: a kórházi zárójelentésen csak a betegségek neve szerepel, a BNO-kódjuk nem. (Az utolsó mondat cenzúrázva.)

Hiánypótlási lehetőség természetesen nincs, a kitöltéshez viszont kérésre sem kaptam semmilyen segítséget (még azt is az egyik csoporttársamtól tudtam meg, hogy az űrlap csak a hallgatói portálon történő sikeres regisztrációt követően érhető el): csoda, hogy csak ennyi hibát találtak. Ettől viszont olyan ideges lettem, hogy szívem szerint hagytam volna a fenébe az egészet, hiszen a szociális ösztöndíj összege másfél műszak alatt összejön, inkább ennyivel többet dolgozom minden hónapban. A kommunikációt tanító egyetemi tanárnő viszont teljesen ledöbbent, hogy én ezt annyiban hagyom, így végül csütörtök éjszaka mégis nekiálltam a fellebbezés megírásának.

Az eset pozitívan zárult, azonban erről majd a harmadik részben részletesen, nemsokára.